en
Zeneveled

Első kötet

A decentralizációnak számos előnye mellett megvan az a hátránya, hogy megnehezíti az áttekintést, az összkép kialakítását. Így van ez a kiadványoknál is (kotta, könyv, hanghordozó), ugyanis egy-egy alkalmi (értsd: előzményeket nélkülöző) kiadó/kiadvány óhatatlanul is elkerüli a figyelmet. Igazi jó megoldás nincs, a reklámozás vég nélküli megnövelése hasonlóképp áttekinthetetlenséghez, ráadásul valami egészséges ellenálláshoz-hárításhoz vezet, amelynek „eredményeképp” az érdeklődő feladja a reményt, hogy valaha is áttekintő tudással rendelkezhet.

Ilyen körülmények között megnő a „véletlen” szerepe, amikor ad hoc információnak köszönhetően „kincsre” bukkanunk. Egy ilyen élményemet szeretném közzétenni.
Egykori főiskolai hallgatóm (jelenlegi kedves kolléganőm) megemlítette, hogy közös ismerősünk (hasonlóképp régi főiskolai hallgatóm) „szolfézskönyvet” írt. Jól emlékszem az illetőre, orgona szakos volt, minden újra-szépre nyitott, érdeklődő – érthető, hogy kíváncsi voltam a kiadványára.

A kölcsön-példányból recenziós példány lett, mert nem lett volna szívem visszaszolgáltatni a sokszori végiglapozással igencsak „lehasznált” példányt korábbi tulajdonosának. Mert nemcsak hogy nem tudtam letenni, ráadásul boldog-boldogtalannak mutogattam, szülőknek, gyerekeknek. Mert ritkaságszámba megy, hogy egy cím pontosan fedi a tartalmat, s amit ígér, valóban teljesíti. Azt és annyit.

A kicsik – tág fogalom, s hasonlóképp viszonylag széles érdeklődő-rétegre számíthat a gyerekbarát kiadvány. A játékok világa is nehezen behatárolható – különböző típusai vannak, ugyanakkor ezek „barbatrükkös” halmazokként viselkednek, átjátszhatnak egymásba.

A játékosság egyébként veszélyes kategória, hiszen van közös határa a hülyéskedéssel, a felelőtlen bámit-szabad tevékenységekkel, ugyanakkor viszont a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő alapvető (tehát meghatározó) tevékenységi forma. Ez a kiadvány megkönnyíti a gyerekek útját, hogy megvalósulhasson a kodályi terv, a zenei analfabétizmus felszámolása.

Bosnyák Csilla nem élettől elrugaszkodott, álmodozó idealista. Ismeri a mai gyerekeket, képes igazi tudást közvetíteni játékosan, leegyszerűsítetten (de soha nem „lebutítva”). Aprónként adagolja az új ismereteket, s rögtön talál módot játékos begyakoroltatásukra. Tehát, visszakérdezi a megtanultakat, azon nyomban, egyszersmind bebiztosítva, nehogy valami félreértés rögzülhessen.

„Több, mint 200 matrica!!!!!” – kecsegtet a címlap. A pedagógiai remeklés abban mutatkozik meg, hogy nem egy matrica-halmazt kap a gyerek, hanem a kiadvány közepén található matrica-gyűjteményben csoportosítva szerepelnek a beragasztanivalók. Pontosan megadott, melyik oldalon melyik matricákat kell felhasználni – nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az egyértelmű megoldásokat elhibázza valaki.

Aki tud olvasni, az egyszerű mondatokat egyedül is megéri. A még kisebbek szülői segítséggel juthatnak számukra egyedül is megoldható feladatokhoz. Van rajzolni- és kiszíneznivaló, kiegészítenivaló, folytatni lehet a megkezdett sorokat (kottafej, módosítójel vagy kulcs-rajzolással), és sok a „kölcsönös” feladat: megadott hangnévhez elhelyezni a hangot az ötvonalas rendszerben, vagy épp megfordítva: felismerni, mi a neve a látott hangjegynek.

Mint a gyerek(tan)könyvek esetében oly sokszor, ezúttal is vannak „mesefigurák”, ezúttal a kis Mozart a családjával, aki e szerepléséül jutalmul megtanulhat biciklizni, sőt, karácsonyra biciklit is kap, legalábbis a rejtvény tanúsága szerint.

A kiadvány nagy erénye, hogy figyelmes olvasásra szoktatja a kicsiket – apró különbségeket kell felismerni, megfeleléseket-hozzárendeléseket megtalálni. Mind-mind olyasmit fejleszt, amire később rendkívül nagy szükség lesz. Hangszereseknél, énekeseknél – és a zenén túlmutatóan, az (iskolai) élet valamennyi területén.

Furcsa, de ezzel a távoktatással fegyelemre is szoktat – ugyanakkor nagy szabadságot is biztosít, rábízva a kicsikre (és azokra, akik kísérőül szegődnek e játékos kottaolvasáshoz), hogy következetesen sorban haladnak, vagy pedig többé-kevésbé tetszőlegesen haladnak. Itt és most lehet „kihagyni”, akár ritmusokról, akár hangjegyírásról van szó – de mivel minden feladat játékot tartalmaz, ráadásul sikerélményt, valószínűleg hamar betelik majd ez a „munkafüzet”. Mert igazából komoly, dicséretes munka a kicsiktől, hogy felelősséggel hoznak döntéseket. És a matricáknak külön haszna, hogy beragasztásuk „végleges”, tehát ha valaki elhibázza, nemcsak annyi a tét, hogy ki kell radírozni.

Minden kis feladathoz van segítség, hiszen mindig a legfrissebb új ismereteket gyakoroltatja a kötet szerzője. A 12. oldalon azonban figyelmesen kell átgondolni a megoldásokat. A két hasábos oldal baloldalán torta-darabolás történik,fél és negyed részeket állít párhuzamba az egészhang osztásaival. A jobb hasábban fagyigombócokat kell kiszínezni, a tölcsér melletti hangjegyértéknek megfelelően. Ez a két feladat viszont nem párhuzamos, azaz, a feltüntetett értékek nem a bal hasábbeli osztást követik. Ha úgy tetszik, „beugrató” feladattal van dolgunk – ha valaki mechanikusan akarna „puskázni”, figyelmetlenül, akkor hibázhat (szerencsére a színezés viszont radírozható!

Ha valamit nem igazán szeretek, az a pont-összekötősdi, amely zongorát ”eredményez” – és nemcsak azért, mert hiányoznak a pedálok (18. oldal).

A 8. oldalon az egyes hangszercsaládok hiányzó tagjait kell beragasztani. A feketével rajzolt vibrafon láttán remélhetőleg az jut a gyerekek eszébe, hogy lapocskái fémből vannak – a beragasztandó marimba ugyanis kísértetiesen hasonlít rá, szerencsére színes a kép, a barna lapocskák sejttetik, hogy fából készültek. Talán érdemesebb lett volna nagyobb hangterjedelműnek ábrázolni a marimbát – szinte észrevétlen, de többlet-információt adott volna a olyan ábrázolás.

A 24. oldal rendkívül fontos információt tartalmaz, ami kétségkívül segítségére van a felnőtt segítők számára is. Ott olvashatjuk a hangszínezés „kulcsát”. A hét hanghoz egy-egy jellegzetes szín társul; de jó, ha toleráns felnőtt segítségével idejekorán megtudja a gyerek, hogy az A hang színe: sötétkék (világoslilának inkább látszik…). De ennél több kifogásolnivalót soha ne kelljen kiadványban találni!

Remélhetőleg a gyerekek nem feladatgyűjteménynek tekintik majd e kiadványt, s miután „kitöltötték”, megoldották, félreteszik. Érdemesebb matricaalbumnak tekinteni, s gyakran újra végiglapozni, mert a kitöltött munkafüzet akkor érdemben immár „szolfézs-tankönyvvé” lényegül át.

Rendkívül hasznosnak találom (nem annyira csoportos zeneiskolai foglalkozásokon, mint szabadidős elfoglaltságként), s remélem, hogy a hátsó borító belső oldalának ígérete bizonyossággá válik, miszerint a következő kötetben még több játék és matrica lesz.

Fittler Katalin

Második kötet

Bosnyák Csilla szavatartó ember. „Még több játékkal és matricával várlak a következő kötetben!” – így búcsúzott első munkafüzetének forgatóitól, és íme, az új tanévkezdésre máris boltokba került a kiadvány 2. kötete.

A szerző első munkája 2014 őszétől lett hozzáférhető, s örvendetes módon egyre több zeneműbolt illetve a zenei kiadványokra fokozottan figyelő könyvesbolt kínálatában szerepel. Remélhetőleg a folytatás hasonlóképp tetszésre talál. Pedagógiai értékét tekintve, mindenképp méltó az előzményhez.

Akik a kottaolvasó munkafüzetek szerzőjeként ismerték meg Bosnyák Csillát, aligha gondolhatnák, hogy hangszeresként orgonista diplomát szerzett. A mindennapi zenei életben természetesen szorosabb a kapcsolata a napjainkban legkeresettebb billentyűs hangszerrel, a zongorával (azzal a hangszerrel, amelyet melléktárgyként valamennyi hangszer több-kevésbé professzionista játékosának ismernie kell).

Mégsem ezzel magyarázható, hogy a szemléletmódját tekintve a Játékos kottaolvasás első kötete zongoracentrikus. Túl azon, hogy a zeneiskolákban többnyire a zongora tanszak a legnépesebb, legszemléletesebben a billentyűsoron ábrázolhatóak a hangsorok. De a szerző kezdettől a hangszer-birodalom többi tagjára is ráirányította a figyelmet. Már maga a képzeletbeli kalauzunk, a gyermek Mozart is tudatta az ifjú olvasókkal, hogy ő több hangszeren játszik, zongorázik és hegedül, s a 8-9. oldalpáron játékmód szerint csoportosítva megjelennek a hangszerek (ténylegesen, rajzolt ábrán, vagy névvel, s ilyenkor a hozzátartozó képet a matricák közül kell kiválasztani). Hogy ne pusztán illusztráció maradjon a sok hangszer, a későbbiekben is visszatér rájuk, különböző szempontokból (17., 18., 27.,, 39. és 45. oldalon).

Az új kiadvány (amelynek címlapján nem billentyűs-játékost, hanem a már ismert „Wolferlt” látjuk hegedűjével) több hangszerrel ismerteti meg olvasóit. A gyermekek körében népszerű hangszerek közül megtanítja a részeit a gitárnak, a furulyának, a hegedűnek, a zongorának, majd az orgonának. De vissza-visszatér korábbi tájékozódásunk kiindulópontjához, a billentyűsorhoz. (És aki először látja a furulya fogástáblázatát, könnyen belátja, hogy minden hangszernek megvan a maga sajátos „nehézsége”!)

Voltaképp a 2. füzettel ismerkedők tudják csak igazán felmérni, mennyire hasznos volt az 1. füzet. A játékos megalapozás eredménye lemérhető az ismétlő gyakorlatokon – és pedagógus számára örvendetes az a logika, amellyel a folytatásban szinte észrevétlenül tágítja a gyermekek számára felfedezett zenei világot. A megismert ritmusértékekhez továbbiak társulnak, egyre komplexebb képletekbe rendeződve, a violinkulcsos kottáznivalókhoz mind több járul a basszuskulcsos mélyregiszterben. A következetesség abban is megmutatkozik, hogy hasonló ábrázolásmóddal közöl új ismereteket, és a korábban megismert feladat-típusok szinte a szöveges utasítások elolvasása nélkül megérthetőek. Ha az 1. füzetben azon örvendezhettünk, hogy a páros metrumok mellett kellő figyelmet szentel a páratlannak is (a – viszonylag – komplex zenei közegben cseperedő gyerek számára később a szabálytalan és változó metrumok sem jelentenek komoly problémát), most a nyolcad-léptékű metrumok többletét nyugtázhatjuk elégtétellel. És nagyon fontos – korántsem csupán a zongoristák számára – a kétszólamú ritmusgyakorlatok képességfejlesztése (mind manuálisan, mind a figyelemmegosztást tekintve).

Az első füzet láttán többekben felmerült a kérdés: milyen korú gyerekek számára készült, mennyi idő alatt „kell” elvégezni. Aki közelebbről megismerkedett az anyaggal, hamar belátta: az ilyen, egyébként a gyakorlati élet szempontjából „jogos” kérdésekre aligha adható egyértelmű válasz. Ugyanez érvényes a második füzetre is.

Bosnyák Csilla játékosan közöl ismereteket - aki játék közben megjegyzi az új tudnivalókat, legyenek azok konkrét adatok-információk vagy összetettebb játékszabályok, gyorsabban halad. Aki rendszeresen forgatja a füzetet, hamar a végére jut. Aki pedig – képeskönyvként vagy matricaalbumként – a már kitöltött feladatgyűjteményt is többször végignézi, észrevétlenül elmélyíti megszerzett tudását. Bizonyára lesznek, akik először nem is veszik észre, hogy a 2. füzettel tanulnak – úgy érzik, további játékos feladatokat kaptak csupán. És ez a legnagyobb haszna ennek a szemléletmódnak: Bosnyák Csilla összeállításában a megszerzett tudás folyamatosan kamatozik a gyakorlatban.

A játékosság észrevétlenül is a lényegre irányítja a figyelmet, s eközben – ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni – erősödik a gyerekek koncentrációs készsége. Voltaképp azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki szinte párhuzamosan használja a két füzetet – tehát, a 2. füzet elkezdésével nem kell megvárni, míg valaki teljesen kitöltötte az elsőt.

Vannak visszatérő rejtvény-típusok, megint hangnevekből lehet összeolvasni virág- és állatneveket, és szépen gyarapodott a zenei műszavak gyűjteménye is. (A játékos környezettel „mentem”, hogy olyan, a köznapi beszédben aligha előforduló magyarra-fordítás is olvasható, mint hogy „vidámacskán”. Mindenesetre, a gyerekek első látásra érteni fogják, miről van szó…)

A színezés „problematikájával” könnyű együtt élni – a nyomdai színek nem mindig egyeznek pontosan a feladatban megadottakkal. De gondoljunk arra: lesz, akinek esetleg „jól jön” az apró pontatlanság, hiszen az ő színes ceruza készlete sem teljes.

Sok figyelemfejlesztő feladatot tartalmaz a füzet. Lehet, hogy lesz, aki észreveszi az egyetlen hanghibát is? Amikor a hangnév felett a kottafej „eltévedt”? Bár nem szándékos ez a korrektor-képző, elismerés az ügyes megtalálóknak. Jutalmuk: kijavíthatják pirossal, helyesre!

Vannak siker- és teljesítményorientált felnőttek, s néha már gyermekkorban megmutatkozik, ki-ki melyik irányba halad szívesebben. A felnőtt-segítők (tanárok, szülők, esetleg idősebb testvérek) sokat tehetnek annak érdekében, hogy – miközben a matricák beragasztására, a kitöltenivalók kitöltésére serkentik a gyerekeket – a sikerorientált, de lustálkodásra hajlamosakat, akik megelégednek kevés jó megoldással, teljesítményük növelésére bíztassák, azokkal pedig, akik villámgyorsan túl akarnak lenni a tennivalókon, többször is nézzék át a sok jó megoldást. Hogy náluk se csupán „kipipálás” legyen a cél, egyfajta mennyiségi teljesítmény, hanem a tudás rögződjék, minél alaposabban. Röviden: váljék közös örömforrássá mindkét munkafüzet – és a remélhetőleg hamarosan megjelenő folytatás is!

Fittler Katalin

Harmadik kötet

A játszva-tanulás dicsérete – erről szól ez a recenzió. A sorozat két kötetéhez hasonlóan ez is tanévkezdetre elkészült, sőt, számos könyv- illetve zeneműboltba eljutott. Rendre évenként jelennek meg a kiadványok, jóllehet, használatuk ideje korántsem tanévekhez kötött. A pedagógiai fokozatosság elve a felépítettségükben rejlik, a használat módját és intenzitását a szerző rábízza a gyermekekre és környezetükre. Merthogy a kezdet feltételezi a felnőtt (vagy legalábbis idősebb) közreműködőt; tanárt, szülőt, idősebb gyereket – tehát valaki partnert, akinek a közreműködése kollektív élménnyé teszi a játékos kottaolvasást. Mert valójában társas játékról van szó, éspedig annak a leginkább fejlesztő típusáról, a szabályjátékról.

Játszani sokféleképp lehet, kisebb-nagyobb társaságban, több-kevesebb eszközzel – és nem utolsó sorban: fantáziával! Mindezek szükségesek ezekhez a kiadványokhoz is, de (a résztvevők számára szinte) észrevétlenül benne van az a fejlesztő szándék, hogy a gyerek kiküszöbölje a „mindegy” kategóriát. Mert nem mindegy, hogy hova írja a sorminta-szerű kottafejeket, s az sem, hogy az első két füzetben melyik matricát hova ragasztja. Célirányos tehát valamennyi játékos feladat, igaz, a kezdetiek oly könnyűek, hogy szinte lehetetlen rossz megoldást produkálni. A hibázás lehetőségét kiküszöbölő, kézügyességet és kreatív látást fejlesztő gyakorlatok fokozatosan bekapcsolják a hallást és a hangadást; elénekelnivalót kínálnak és biztosítják az akusztikus kontroll lehetőségét. Zenei írás-olvasás egyidejű gyakoroltatásáról van szó kezdettől fogva.

A harmadik füzet valamiféle „minőségi többletet” jelent – jóllehet, a cím a „kicsiket” szólítja meg, ám azok a kicsik, akik értő használói/hasznosítói ennek a kiadványnak, a kottaértést illetően már „magasabb osztályba léptek”! Tudja ezt a szerző is, éppen ezért a játékosságnak a matricázást követően más teret kínál: zongora-makettet készíthetnek a gyerekek – tehát, kézügyességet kívánó játékuk a síkból (színezés, rajzolás) a térbe kerül. Megint zongora – mondhatná, aki korábban „zongoracentrikusnak” tartotta az olvasófüzeteket. Bizony, viszont ezzel párhuzamosan további hangszereket mutat be az ismeretközlő oldalakon: a gordonkát, a fagottot és a kürtöt (ez utóbbinál szemléletesen tájékoztatva az olvasót a transzponáló hangszer speciális kottaolvasó gyakorlatáról! – s ma már itt tartunk, transzponáltat is mintapéldát).

Bosnyák Csilla pedagógiai munkája során a fejlődéslélektan megannyi sajátosságával szembesült, ennek a többlet-tapasztalatnak a haszonélvezője kiadványsorozatának valamennyi forgatója. És ebben mutatkozik meg az egyszerzősség haszna: pontosan tudja, mit kell (kellene) tudni a korábbi füzetek ismerőjének, s azt is, hogy az alap-ismereteket időről-időre érdemes átismételni, hogy rögződjék, „vérré váljék” mindaz, ami a későbbiek során a folyamatos kottaolvasást (zeneértést) segíti majd. Mind több tudatossággal szemléltetni a hangközöket, a dúr és moll hangnemek mellett megismertet a kromatikus hangsorral és az egészhangú skálával is. Hasonlóképp metrikailag is sokoldalúságra törekszik; túl a páros és páratlan metrumokon a változó ütemre is mutat példákat. És többdimenzióssá tágítja az ismeretanyagot azáltal, hogy karaktereket tudatosít, játékosan, tánctípusok bemutatásával (ezúttal a címlapon is táncospárt láthatunk).

A komplexebb tudnivalók komolyságát ellensúlyozza azzal, hogy továbbra is szerepeltet részben lekottázott szavakat – például, kottafejek és betűk összeolvasásával fejthetők meg zeneszerző-nevek, nyelvek és fővárosok. Gondolt a rejtvények kedvelőire is: szókereső négyzetből kereshető vissza az általánosan használt Mozart-műjegyzék összeállítójának neve, a zongora alakú szókereső három híres zeneszerző nevét rejti, a záró oldal gordonkaformájú betűtáblája pedig már-már zeneirodalmi ismeretet ad: kilenc Mozart-mű címét lehet összeolvasni belőle.

A búcsúzó oldal másik feladata „zenefelismerés” élményét is kínálja az érdeklődőknek.

Az első két füzethez képest annyiból is fokozati különbséget jelent ez a kiadvány, hogy számít a fiatalok önállósodási igényére is. Feltételezi, hogy a gyerekek ekkorra már személytelen partnernek tekintik a kiadványt, tehát, akkor (és többnyire csak akkor) tartanak igényt felnőtt-közreműködőre, amikor azt valamely feladat jellege nélkülözhetetlenné teszi. Emellett persze marad másik sikerélmény-forrásként a megoldások megmutatása kottaértőknek (tanároknak és/vagy szülőknek), akikkel immár közös tudásanyag birtokában tudnak beszélni az újonnan elsajátított ismeretekről.

Az ismeretanyagok tudatosítást szolgálja a zenei műszavak szótára, többféleképp hasznosítható a két teszt anyaga (akár kiscsoport tudása is tesztelhető általa) – a pihentető percek számát növelik a rövid anekdoták csakúgy, mint a kakukktojás-kereső kérdések.

A gyermeknek fő tevékenységi formája a játék – s miközben a tanuló-korszakban megannyi képességet megszerez a későbbi munkavégző életperiódushoz, továbbra is örömmel játszik. A játéköröm megőrzése alapfeltétel ahhoz, hogy „homo ludens” maradjon mindhalálig – s ehhez kínál lehetőséget a Játékos kottaolvasás sorozat legújabb kötete is, amelynek használata korántsem kötött meghatározott életkorhoz.

Fittler Katalin